Mert web-áruházláncunkban akár közvetlenül, a gyártó, termelő, importőr és nagykereskedő partnereink termékeit is beszerezheti, jelentős megtakarítással.
Az Országgyűlés elfogadta a közbeszerzési törvény módosítását (2010. augusztus 1-től hatályos). A bonyolult eljárási rend és jogalkalmazás miatt a kistermelők, a mikro-, kis- és középvállalkozások nagyobb társaiknál nehezebben tudtak indulni a közbeszerzési eljárásokban.
Az új jogszabály lehetővé teszi, hogy a közétkeztetést végző intézmények (bölcsődék, óvodák, iskolák, hivatalok, egészségügyi intézmények) közbeszerzés nélkül, közvetlenül a helyi termelőtől megvásárolhatják a nyers húst, a zöldséget, gyümölcsöt, tejet és tejterméket, mézet, tojást és gabonát.
Szeptember 24 és 26. között rendezik meg Romantikus reformkor - Séta a századok között programot Balatonfüreden, mely a város történelmi örökségére építő rendezvény.